A Közös Kincs Oktatási Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft-t magánszemélyek alapítottak 2004-ben közhasznú társaságként.
Az alapítók célja az volt, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élő hátrányos helyzetű gyermekek és felnőttek tanulási, képzési és továbbképzési lehetőségeit elősegítsék, bővítsék és ezáltal a munkaerőpiacon versenyképességük növekedjen. E célkitűzések teljesítése érdekében 2004. július 19-én megalakult a Dankó Pista Szakiskola és Gimnázium, amely első tanévét 120 diákkal a Mező Imre út 1-3. szám alatt, a helyi általános iskola épületében „albérlőként” kezdte. A térség igényeit figyelembe véve iskolánk az elmúlt 5 évben folyamatosan és dinamikusan fejlődött. A szükségleteknek megfelelően bővítettük tevékenységi körünket, valamint a gyarapodó gyereksereg elhelyezése érdekében igyekeztünk újabb és újabb épületeket találni. Ennek a folyamatnak első lépéseként fenntartónk megvásárolta és felújíttatta a Mező Imre út 21. szám alatti ingatlant, ahol 2005. szeptemberétől folyik az oktatás. A fejlődés-bővítés jegyében a 2005/2006-os tanévben indítottuk felnőttképzéseinket, 2007. szeptemberében Érpatakon általános iskolai képzésbe kezdtünk, 2008-ban Geszteréden telephelyet létesítettünk, a 2009/10-es tanévet pedig — a helyi közoktatási intézmény épületének megvásárlásával és felújításával — új épületben indítottuk. Az elhelyezési körülményeket a jövőben is igyekszünk tovább fejleszteni, 2010. szeptemberére befejeződött a főépületet és a kollégiumi épületet összekötő két szintes folyosó építése, továbbá az iskolával szemben lévő régi tornatermi épület megvételével és felújításával tornateremmel és további két tanteremmel bővültünk. 2011 szeptemberében a növekvő tanulói létszám további bővítést tett szükségessé, ezért újabb ingatlant vásároltunk és újítottunk fel a Mező Imre út 19. szám alatt.
Az évek során a 120 fős iskola tanulói létszáma 1400 főre növekedett, amely ma már bölcsődés kortól felnőtt korig igyekszik kielégíteni a tanulni vágyók igényeit, Biri legnagyobb munkáltatójaként jelentős szerepet játszik a helyiek megélhetésében, valamint rendezvények, programok megvalósulásával színesíti a falu kulturális életét.