A Kincsinkért Egyesület 2021.-ben megszervezte a – TERNE CSERHAJA tehetséggondozó programot. Projektünk célja a zene által közvetítő szerepet nyújtani hátrányos helyzetű roma gyermekeknek, hogy segítsük felzárkózásukat a többségi társadalomba. Célunk, hogy lehetőséget nyújtsunk arra, hogy kipróbálják önmagukat egy segítő közegben. Zeneművészeti és identitástudat növelő tevékenységek élmény alapú formái az oktatásnak, így kibontakozhatnak a tanulási nehézséggel, szociális- és egyéb zavarokkal küszködő fiatalok nehézségei. A pályázati projekt fő fókusza a kreativitásról, az önkifejezésről és az elfogadásról szól. A művészeti tevékenységek – melyben a zene mellett a költészet, zeneterápia és a roma népismeret is beletartoztak. Programunk megvalósítása során elismert zenei művészeket kötöttünk össze hátrányos helyzetű gyerekekkel, akik így lehetőséget kaptak arra, hogy megismerkedjenek hangszerekkel, felfedezzék saját muzikalitásukat. A Támogató – Belügyminisztérium és a Lebonyolító – Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság által kiírt SZOC-20-ALT-FEJL-ESZK-4 azonosító számú felhívás keretein belül pályázatot nyújtottunk be a Belügyminisztérium és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat megbízásából, a Lebonyolító által „Zenei program megvalósítása – Mindenki szívében van egy dallam!” címmel kiírt nyílt pályázati felhívására. A Terne Cserhaja projekt 968.002 forint vissza nem térítendő támogatásban részesült a FEJL-ESZK-4-133A /0-2020 számú Támogatói Okirat alapján. A Dankó Pista Óvoda, Általános iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium –Katica bölcsőde kiváló együttműködő partnerként segítette az érzékenyítéssel kiegészített tehetség programot. 25 hátrányos helyzetben élő gyermek bevonásával valósítottuk meg a legnagyobb sikerrel. Az eszközbeszerzési lehetőségnek köszönhetően számos új hangszerrel ismerkedhettek a gyerekek, és dolgozhattak együtt mentoraikkal. Új esélyt és lehetőséget teremtve a felfedezésnek, tehetséggondozásnak és annak, hogy minél több tehetséges gyermeknek biztosítsunk egy új utat, egy kitörési esélyt. A gyerekek figyelmet, szeretetet és elismerést kaptak, emellett tehetségüket ki tudták bontakoztatni, újat tanultak, és kicsit kiszakadtak az átlagos hétköznapokból.