Csiri-Biri Népművészeti Gála

Rendezvény helyszínünket a Biri Faluház biztosította az egész napos közművelődési programra, melyet az önkormányzattól béreltünk. A rendezvény fővédnöke a településünk polgármester asszonya, Almási Katalin megnyitó beszédet tartott és bemutatta a Gála programjait és bemutatta a zsűrit, valamint a szakmai együttműködőket. Megnyitó programunkat az „Így tedd rá!” népzenei és néptánc kutató programban résztvevő gyerekek bemutatója színesítette. A közművelődési előadást 4 fős önkéntes szakmai zsűri értékelte, Balogh Levente – Ifjúságsegítő aszisztens, a Ham Ko Ham együttes megalapítója -népzenei szakember vezetésével. A zsűri partneri felajánlások alapján díjazta a diákok tudását.

A közművelődési terület, interaktív szemléletformáló előadásainak módszertanunk szerint felállított első előadását, Balla Viola magyar műveltség területen elismert szakember biztosította a célcsoportunk számára.

Előadás címe: Gyerekek! Legyünk egy nagy család!

Második közművelődési inklúziónk előadását Bartha Edina szociálpolitikus, társadalomismeret és etika tanár biztosította számunkra:

Előadás Címe: Családok a családokért – interaktív közművelődési szerepvállalás a cselekvő és értékteremtő családi együttműködések megteremtése érdekében

TERNE CSERHAJA – tehetséggondozó program Biriben!

A Kincsinkért Egyesület 2021.-ben megszervezte a – TERNE CSERHAJA tehetséggondozó programot. Projektünk célja a zene által közvetítő szerepet nyújtani hátrányos helyzetű roma gyermekeknek, hogy segítsük felzárkózásukat a többségi társadalomba. Célunk, hogy lehetőséget nyújtsunk arra, hogy kipróbálják önmagukat egy segítő közegben. Zeneművészeti és identitástudat növelő tevékenységek élmény alapú formái az oktatásnak, így kibontakozhatnak a tanulási nehézséggel, szociális- és egyéb zavarokkal küszködő fiatalok nehézségei. A pályázati projekt fő fókusza a kreativitásról, az önkifejezésről és az elfogadásról szól. A művészeti tevékenységek – melyben a zene mellett a költészet, zeneterápia és a roma népismeret is beletartoztak. Programunk megvalósítása során elismert zenei művészeket kötöttünk össze hátrányos helyzetű gyerekekkel, akik így lehetőséget kaptak arra, hogy megismerkedjenek hangszerekkel, felfedezzék saját muzikalitásukat. A Támogató – Belügyminisztérium és a Lebonyolító – Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság által kiírt SZOC-20-ALT-FEJL-ESZK-4 azonosító számú felhívás keretein belül pályázatot nyújtottunk be a Belügyminisztérium és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat megbízásából, a Lebonyolító által „Zenei program megvalósítása – Mindenki szívében van egy dallam!” címmel kiírt nyílt pályázati felhívására. A Terne Cserhaja projekt 968.002 forint vissza nem térítendő támogatásban részesült a FEJL-ESZK-4-133A /0-2020 számú Támogatói Okirat alapján. A Dankó Pista Óvoda, Általános iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium –Katica bölcsőde kiváló együttműködő partnerként segítette az érzékenyítéssel kiegészített tehetség programot. 25 hátrányos helyzetben élő gyermek bevonásával valósítottuk meg a legnagyobb sikerrel. Az eszközbeszerzési lehetőségnek köszönhetően számos új hangszerrel ismerkedhettek a gyerekek, és dolgozhattak együtt mentoraikkal. Új esélyt és lehetőséget teremtve a felfedezésnek, tehetséggondozásnak és annak, hogy minél több tehetséges gyermeknek biztosítsunk egy új utat, egy kitörési esélyt. A gyerekek figyelmet, szeretetet és elismerést kaptak, emellett tehetségüket ki tudták bontakoztatni, újat tanultak, és kicsit kiszakadtak az átlagos hétköznapokból.

 

A Dankó Pista Egységes Oktatási Intézmény konyhájának fejlesztése

Kedvezményezett neve: Közös Kincs Oktatási Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.

Helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális fejlesztése, közétkeztetés fejlesztése című, VP6-7.2.1-7.4.1.3-17 kódszámú felhívás alapján

A projekt címe, azonosító száma: A Dankó Pista Egységes Oktatási Intézmény konyhájának fejlesztése, azonosító száma: 1860263901

A szerződött támogatás összege: 19 906 542 Ft

A támogatás mértéke (%-ban): 90,00%

Pályázati cél: a meglévő elavult konyha felújítása, a mai kornak megfelelő technológiai eszközök telepítése. Továbbiakban az épület alaprajzának ésszerűsítése, falak és nyílások létrehozásával és befalazásával, a helyiségek felújítása. Elektromos és gépészeti rendszer felújítása.

A megvalósítási helye: 4235 Biri, Mező Imre u. 1-3.sz; 9/5 hrsz.

A fejlesztés hozzájárul a foglalkoztatás növeléséhez 1 fő teljes munkaidős foglalkoztatású, valamint 1 fő részmunkaidős foglalkoztatású munkavállaló alkalmazásával.

A projekt tervezett befejezési dátuma: 2019.06.30.